Ne féljünk a konfliktustól

Konfliktus mindenfajta emberi tevékenységben megnyilvánulhat, melynek eredményeként az emberek saját belső konfliktusaikkal hadakoznak. A kezdetektől fogva így ütközött össze család a családdal, törzs a törzzsel, város a várossal, majd ahogy kialakultak a nemzetállamok nemzet a nemzettel.

Az egyes szerzők a legváltozatosabb módon fogalmazzák meg a konfliktus fogalmát. Számos elmélet született, többféle megközelítésből bemutatva. A mindennapok embere, még is ott tart, hogy ha meghallja a szót, automatikusan negatív töltést kapcsol hozzá. Egy olyan dologra gondol, amivel nem szívesen szeretünk foglalkozni, jobban szeretjük elkerülni, mert jól biztosan nem jövünk ki belőle.

A konfliktust azonban fel lehet fogni úgy is, mint az emberi természet vele született pozitív alkotó részét, ami nem feltétlenül jelent ellenségességet. Ha elkezdünk foglalkozni magával a konfliktussal, rájövünk, hogy elengedhetetlenül magában hordozza a békülés lehetőségét is. A békülés máris pozitív emberi tartalommal bír, megnyugvást hordoz magában. Tehát, a konfliktusnak összekötő szerepe van, a békülésnek pedig az együttműködésben rejlik a fontossága.

A konfliktushoz való viszonyát érintően a mediátor abban különbözik az őt először felkereső felektől, hogy ő elfogadja a konfliktust, látja annak magában foglalt pozitív hozadékát, míg abban a pillanatban a felek érzelmi túlfűtöttségük eredményeként még nem képesek erre. A cél a találkozások végére, hogy tudatosuljon a felekben, hogy a konfliktust nem lehet egyszer és mindenkorra megszüntetni, ha már egyszer létrejött, - De! - , tudomásul kell venni, és dolgozni kell vele. Míg a találkozások végére, a mediáció eredményeként már nem, mint egy életüket megkeserítő mumussal állnak szembe, hanem egy olyan jelenséggel, mely lebirkózható a nélkül is, hogy a korábbi kapcsolataink minősége végérvényes vereséget szenvedne.

"Tudod miért van az, hogy a gyerekek összevesznek, majd rövid idő után ismét együtt játszanak? Azért, mert számukra a boldogság fontosabb, mint a büszkeség."

Gyerekkorban mindenki magában hordozta az ismertetett konfliktus megközelítés szemléletét! Nem kell hát félni tőle, hiszen ott lapul mindenkiben!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el