Tisztánlátás 2. Mediáció≠Meditáció
Mediáció
A szó jelentése: középen állni, közvetíteni.Olyan konfliktuskezelési módszer, amikor a felek vitájában, a felek közös beleegyezésével, egy pártatlan "harmadik" fél (a mediátor) közvetít - a felek közötti konszenzuson alapuló döntés létrehozásában. Mind e közben, nem bírál, nem ítélkezik, mindkét fél érdekeit szem előtt tartva, őket egyenlő módon vezetve, a megfelelő technikákkal irányítja a feleket a megoldásuk eléréséhez.A folyamat magánjellegű és bizalmas. Fontos a felek együttes elhatározása, aktivitása a probléma megoldása érdekében, és fontos a mediátor személye is, hogy őt mindkettő fél elfogadja. A mediációhoz két olyan félre van szükség, akik a problémájukat sem megoldani nem tudják, sem megszabadulni nem tudnak tőle. Az ebben közreműködő mediátor, irányítja a folyamatot, de úgy, hogy az eredmény feletti kontroll folyamatosan a felek kezében maradjon. Elsődleges cél, a felek közötti kommunikáció elősegítése, a bizalom megerősítése, a megromlott kapcsolat építése. Annak elérése, hogy az ülések után mindkét fél azzal az érzéssel távozzon, hogy az én nézeteim, elképzeléseim is fontosak.
Meditáció*
Olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A meditáció jelenlét. Megszűnik minden, az Itt és Most van. Nem csupán egy dologra koncentrál az ember, mert ez által megítéli az összes többit, hanem szemlélődik, mindent érzékel. Nem egy misztikus dolog, nem csak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció mindenki számára elérhető módszer, gyakorlásához nem szükséges hozzá vezető, önállóan is kivitelezhető. Rég óta több kultúrában alkalmazzák, mert testünkre, elménkre, érzelmeinkre hatást gyakorol.Ha meditálunk, akkor önmagunk kevéssé ismert dimenzióira figyelünk - lényünk legmélyebben rejlő, legbenső szintjeit vesszük figyelembe. A meditáció egyfajta csendes, összpontosított, ugyanakkor ellazult belső figyelmet jelent.
* Wikipedia